szülőknek

Megfáradtnak, eszköztelennek érzed magad? Nagyon aggódsz kamasz gyereked miatt, mert nehezen találja a helyét egy közösségben, nehezen alakít ki barátságokat? Vagy minden iskolai nap előtt szorong, és néha emiatt már fizikai tünetei is vannak? Túl sokat lóg a neten? Vagy félsz, hogy talán drogokat próbálgat? Céltalannak, motiválatlannak látod őt? Netán egy válás vagy költözés után vagytok, és jó lenne, ha valaki segítene gyerekednek is feldolgozni a változást?

sadness

Szülőként sokszor elérjük a határainkat kamasz gyerekünkkel kapcsolatban.

Ez nem azt jelenti, hogy rossz szülők vagyunk. Hanem azt, hogy a szüleik vagyunk – és néha szükségünk van más felnőttekre a nevelésük során, akik más oldalról, más szerepből tudnak a gyerekünkkel kapcsolódni. Ebben az időszakban teljesen normális, hogy a fiatal eltávolodik a szüleitől, és más felnőtt mintákat is keres.

A kamaszkor az első összegző időszak az emberi élet során, amikor először tesszük fel magunknak a kérdést: Ki vagyok én? Hol a helyem a világban? Mindazt, amit eddig kaptunk és megéltünk egységes egésszé kell gyúrni magunkban – ez a folyamat az önazonosságunk, identitásunk megtalálása. Viharos, összeomlásokkal és építkezésekkel teli évek ezek, míg végül megszületik egy önálló életre képes felnőtt.

Segítő szakemberként ezen a viharos úton kísérem a fiatalokat. Figyelek, hallgatok, kérdezek, hogy önmagukkal kapcsolatos kérdéseikre megtalálják azt a választ, ami valóban az övék.

Sokféle értékrendet valló mai világunkban nincs többé külső rend, ami biztos keretet adna az életnek. Csak a lelkünk belső rendjére számíthatunk, saját megvívott értékeinkre. Ezért is van, hogy az önismeret, mint belső iránytű minden eddiginél fontosabbá vált.

Itt megtalálsz, hívhatsz telefonon vagy írj rám bátran messengeren!

Amit gyermeked a közös munkánk során elérhet, megtanulhat:

Önmaga és céljai tisztábban látása:

      • karrier-, tanulási és magánéleti céljainak megtalálása, kivitelezése
      • érzelmei, szükségletei felismerése, elfogadása, kifejezése
      • indulatai, negatív gondolatainak kezelése
      • önértékelésének, önbizalmának fejlődése
      • énhatárainak megismerése, kommunikálása

Hétköznapi, praktikus skillek elsajátítása, mint például:

    • tervezés, szervezés képessége
    • fontossági sorrend felállítása
    • asszertív kommunikáció
    • idő-menedzsment
    • dönteni és következetesnek lenni a döntéseiben

Végső soron harmonikusabb és bizalomtelibb kapcsolatba kerülni önmagával és az őt körülvevőkkel.

tinedzser