A modern megközelítés szerint a függőség kialakulása szempontjából nem a függőséget okozó szereket és eszközöket, és nem is magát az egyént (és döntéseit) teszik felelőssé. Sokkal inkább fókuszba került a személyiség fejlődése, és az, hogy az egyéni élettörténet ezen milyen lenyomatokat hagy. Ahol az egyén valamilyen hiánnyal él, ott tud bármilyen függőség teret nyerni magának.
A függőségre hajlamos személyiségben a Hiány mögött a tényezők széles skálája húzódhat meg. Lehet ez egy jól körülhatárolható esemény a fiatal életében, ami traumatikus hatással van számára: pl. szülők válása, családi bántalmazás, szeretett személy korai elvesztése vagy az anyához való kötődés korai sérülései. De vannak ennél sokkal „hétköznapibb” hiányok is, amelyek így vagy úgy, de szinte minden fiatal életében megjelennek.
A kamaszkor nem kisebb kihívás elé állítja a fiatalt, mint hogy szintetizálnia kell egész addigi történetét, tisztába kell kerülnie saját identitásával. Ebben a korban a kiforratlan énkép és a még tisztázatlan életcélok önmagukban is épp elég hiányt jelentenek, ahová a függőségek beférkőzhetnek a fiatal életébe.
Gondolj csak bele, amikor egy visszahúzódó, alacsony önértékelésű srác elszívja élete első füves cigijét, és rájön, hogy ő mekkora partiarc tud lenni. Persze, hogy el fogja szívni a másodikat is. Aztán a harmadikat. A másik srác, akivel kortársai sosem barátkoztak, rájön, ha cuccot árul, hirtelen szűkebb környezete központi figurájává válhat. Naná, hogy árulni fog. Mindannyian vágyunk arra, hogy elismerjenek, szeressenek, jófejnek tartsanak. Ezek a srácok valójában nem a drogot akarják, hanem azt, amit a drog ígér. Vagy mi van azzal a lánnyal, aki a közösségi médiában a cyberbullyingtól szenved, mert önmaga keresése során az egyetlen tükre a kortársak hozzászólásai? Amíg tart a hétvégi parti és a rohamivás, mindez nem fáj. Itt sem az alkohol a lényeg, hanem hogy kiránt az élet elviselhetetlen valóságából.
De elég csak addig mennünk, ami mostanában a legtöbb fiatalt érinti: a karantén, és időről időre a lezárások. Kamaszkorban az agy arra van „programozva” hogy felfedezze a világot, kilépjen a élet sűrűjébe, ezért is a fiatalok ingerkereső (és sokszor veszélykereső) magatartása. Mi a karantén ebben az összefüggésben, ha nem kényszerű parkolópálya? És ebben az ingerszegény, élmények nélküli várakozásban mit tud adni modjuk egy füves cigi? Színeket ad a valóság szürkeségének. Annyira, hogy aztán már a normális, karanténmentes valóság sem lesz elég színes. És mit tesz egy számítógépes játék? Adrenalint, izgalmat, az irányítás illúzióját adja, és azonnali sikerélményt, a hatékonyság – ismerjük el: jogosan vágyott – érzését. Amit később a valóság nem lesz képes ilyen mértékben megadni.
És ha mindez a kitettség nem lenne elég: ott vannak még az iskolai teljesítménykudarcok; a vágy a valahova tartozásra (melyik fiatal mondana nemet egy számítógépes játékra, egy jól sikerült berúgásra vagy egy spanglira, ha az a beugró a bandába?); és egy pandémiával, klímaváltozással, technológiai munkanélküliséggel terhelt világban az élet céltalanságának és értelmetlenségének fenyegetettsége („kiterítenek úgy is….”).
Ezek azok a mindennapi rizikótényezők, amik egy fiatalt afelé nyomhatnak, hogy önmagával, jelenével és jövőképével kapcsolatos kérdéseire instant megoldást keressen drogok, alkohol, számítógépes játékok, online tér káros mértékű használatában vagy épp romboló emberi kapcsolatokban.
Ha körülnézel mit látsz? A közvetlen környezetedben élő fiatalok milyen hiányoktól szenvednek leginkább? És Te magad milyen hiányokkal élsz?